Jogerősen elítélték az egri tánciskola csalóit

Másodfokú határozatával jogerősen tett pontot a Debreceni Ítélőtábla egy másfél évtizedes bűnügy végére. A volt Agria Tánciskola vezetőit vonta felelősségre a bíróság költségvetési csalás és közokirat-hamisítás bűntette miatt.

A héten zárta le másodfokon a Debreceni Ítélőtábla azt az egri tánciskolai csalási ügyet, amelynek húsz vádlottja volt – tájékoztatta a Heolt Berényiné Fórizs Ildikó, az ítélőtábla sajtószóvivője.

Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly ­júniusi első­fokú ítéletében az Egri Törvényszék költségvetési csalás és 54 rendbeli felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek Sz. A. elsőrendű vádlottat, aki az Agria Versenytánc Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke s az oktatási intézmény irányítója volt. Őt a bíróság négy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta, mellékbüntetésül egyaránt négy esztendőre eltiltotta civil szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól és a közügyek gyakorlásától. A másodrendű terhelt, K. V. a felügyelőbizottság tagjaként mint bűnsegéd valósította meg a költségvetési csalást és a 95 rendbeli közokirat-hamisítást. Ő négyesztendei próbaidőre felfüggesztett két év börtönt és 375 ezer forint pénzbüntetést kapott.

A kuratóriumi tag B. R. harmadrendű vádlott a csaláson túl 130 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisításért felelt, szintén kétévi, négy esztendőre felfüggesztett börtön s 450 ezer forint lett a büntetése. Négy évig nem lehet oktatási intézmény vezető tisztségviselője. A negyedrendű terhelt, J. M. ­szankciója is ugyanaz, mint a másod- és harmadrendű társaié, neki 300 ezer forintot kell befizetnie pénzbüntetésként. Az ötödrendű B. B. M.-et a törvényszék egy év ugyanennyi próbaidőre felfüggesztett börtönre és 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Sz. A. kivételével a többi terheltet a bíróság előzetes mentesítésben részesítette. A többi tizenöt vádlott megrovásban részesült.

Az Egri Törvényszék indokolásában tényállásként állapította meg, hogy 2004-ben jött létre az Agria Versenytánc Közhasznú Alapítvány, amely céljául tűzte ki a táncoktatást, a nevelést a táncórákon és egyéb formában, szakoktatók bevonásával. A kuratórium elnöke, Sz. A. elsőrendű, egyik tagja a harmadrendű, a felügyelőbizottság egyik tagja pedig a másodrendű vádlott lett. Az alapítvány fenntartóként megalapította az Agria Tánciskolát, amely több Heves megyei településen hozott létre telephelyet. A szakmai és gazdasági irányítást, az okiratokban meghatározott hatáskörüket túllépve, Sz. A. és K. V. végezte. Az alapítvány valótlan tartalmú igénylőlapon igényelt normatív állami hozzájárulást, olyan tanulókat is figyelembe vett a tanulói létszám meghatározásakor, akik után jogszerűen állami normatív hozzájárulás igénylésére nem volt lehetőség.

Az elsőrendű terhelt 2005/2006 első félévétől a következő tanév első félévéig több mint 135 millió, a harmadrendű vádlott több mint 98 millió, az ötödrendű több mint 38 millió forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek. Az ügyész az első-, harmad-, heted-, nyolcad-, a tíz-tizenötöd- s a tizenhét-­huszadrendű terheltek esetében a bűnügyi költség felemelése, illetve a harmadrendű vádlottal szemben a szankció súlyosítása ­érdekében fellebbezett.

Így került az ügy a másodfokú bíróság elé. A Berényi Fórizs Ildikó közölte, a Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely ezzel jogerőre emelkedett.

Fokozódó büntetési tételek

A Büntető törvénykönyv 396. szakasza értelmében az valósítja meg a költségvetési csalást, aki költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja, az ezen kötelezettséggel összefüggő kedvezményt jogtalanul vesz igénybe, vagy költségvetésből származó pénzeszközöket a jóváhagyott céltól eltérően használ fel, s ezzel a költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz. A szankció vétség miatt két év, bűntettért három, minősített esetekért a vagyoni hátrány mértéke alapján egytől öt, illetve kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

0 Megjegyzések

Hirdetés