Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Rács mögött a trükkös tolvajok

A férfiak régiségvásárlóknak adták ki magukat, megtévesztve a ház lakóját 750 ezer forintot loptak.

Eljárás indult három sajókazai férfi ellen, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy augusztus 16-án a déli órákban egy pálosvörösmarti háznál megjelentek. A házba két elkövető az ott lakó sértettet régiség vásárlás ürügyével megtévesztve bement, míg a harmadik társuk kint várt egy személyautóban.

Az egyik férfi a vásárlás ürügyén átadott a sértettnek 20 ezer forintot, hogy abból, ha tud, adjon vissza 10-et. A sértett visszament a lakásba vele, hogy visszaadjon, ekkor azonban az elkövető a vásárlástól elállt, a pénzt visszakérte, majd a sértettel az udvarra távoztak. Ekkor a vásárlást kezdeményező társa, a sértett figyelmetlenségét kihasználva, a lakásba bejutott és onnan 750 ezer forintot vitt el. Majd a rájuk váró kocsival a helyszínről távoztak.

A három személyt az előállítást követően gyanúsítottként kihallgatta a rendőrség, majd őrizetbe vették. Ellenük a Gyöngyösi Rendőrkapitányság indított eljárást nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Nincsenek megjegyzések