Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Magyar Dal Napja Egerben

Az országos méretű rendezvény idén szeptemberben az ötödik születésnapjához érkezett.

A szeptemberi tanévkezdet nemcsak az iskolákat, hanem az Egri Kulturális és Művészeti Központot (EKMK) is érinti, hiszen ekkor kezdődnek újra a programok, rendezvények. E hét vasárnapján a nagyszabású Magyar Dal Napjával kezdenek, amelyet már harmadik alkalommal szerveznek meg.

Az országos méretű rendezvény idén szeptemberben az ötödik születésnapjához érkezett, 2010-ben pedig a hevesi megyeszékhelyet érte a megtiszteltetés, hogy elnyerte az első Magyar Dal Fővárosa címet. A rendezvénysorozat elmúlt éveiben olyan nagysikerű együttesek, előadók jártak Egerben, mint az Első Emelet, a Kiscsillag, Kovács Kati, a Kaláka együttes vagy a Csík zenekar, és a színvonal miatt most sem lehet panasz.

Az EKMK, illetve a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szervezésében három helyszínen 11 neves zenekar, énekes, és rajtuk kívül egri tehetségek lépnek fel. Az idei programok egyik sztárvendége a Dobó téren fellépő Bergendy Szalonzenekar lesz, míg a főutcán kizárólag egri és Eger környéki zenekarok csapnak a húrokba. A szervezők a színes koncertkínálattal ezúttal is kedveznek valamennyi korosztálynak, zenei ízlésnek.

Nincsenek megjegyzések